VONESZO-szakmai napok Kárpátalján

A program célja

Olyan szakmai nap (konferencia) szervezése, ahol magyar ajkú nevelőszülők találkozhatnak szakemberekkel és egymással. Célunk, hogy hivatásukban erősítsük, szakmailag tréningezzük és a kiégésben megelőzzük a nevelőket. Pályázatunk címe azt fejezi ki, hogy mi a gyermekek érdekében tartjuk a konferenciánkat a nevelőknek.

Elsődleges célcsoportunk a gyermekek. Gyermekeink jövője nem csak attól függ, hogy mennyi tárgyi, lexikális tudást tudnak megszerezni, hanem, hogy hogyan tudják kifejezni magukat. Adott esetben esélyt adva a művészpalánták felfedezésére.

Másodlagos célcsoportunk a gyermekeket nevelő szülők, akiknek eszköztárát a művészetek befogadásával és elfogadásával szélesítjük. Esetükben nem arra törekszünk, hogy művésszé váljanak, hanem, hogy elfogadják és szeressék meg a művészeteket és tudják a nevelt gyermekeiket segíteni az önkifejezés ezen formájában.

Programunk

4 szakember és 10 önkéntes segítő jelenlétében 30 nevelőnek és az általuk nevelt 70 gyermeknek 3 napos konferencia. A nevelők nem tudnak részt venni ehhez hasonló rendezvényeken, csak, ha

Témák nevelőknek:

  • „Száraz anyag játékosan.” – gyermekvédelmi alapvető szabályok és azok gyakorlati alkalmazása
  • „Előzzük meg!” – drogok, alkohol és egyéb függőség kialakulásának megelőzése.
  • „Fess és fuss!” – a művészetek és a sport szerepe a nevelésben.
  • „Ki vagyok én pontosan, ha nevelő vagyok .” – nevelői identitás, dramatikus feldolgozással.
  • „Mit tehet, hiszen nem üthetek.” – nevelői eszköztár bővítése.

Hiánypótló tevékenység

Beregszászon és környékén a magyar nevelők képzését az ott élők kérésére kiegészítjük olyan alkalmakkal, melyre már sem ideje sem forrása nincs az államnak, vagy a közvetlen fenntartó szervezetnek.

A program hatása

30 nevelőszülőnek szervezett konferencia, mely eredményeképpen:

  • új kapcsolatok alakulnak ki a nevelőszülők között, ezzel reagálva, a jelenlegi izoláltságra.
  • új ismereteket szereznek, melyet a gyermekkel folytatott munkájukban azonnal hasznosítani is tudnak.
  • új célokat fogalmazhatnak meg, így növekszik bennük az elhivatottság.
  • megismernek kutatásokat, más nevelőszülői hálózatok működését, melyet be tudnak építeni a rendszereikbe, ezzel segítve annak működését.

Támogatom bankkártyával, vagy külföldről

Átutalással szeretnék segíteni

“VONESZO” Hátrányos Helyzetűeket Segítő Alapítvány
Unicredit: 10918001-00000084-50800003
közlemény: “szakmai napok”

Utalásod után, kérjük, hogy vedd fel velünk a kapcsolatot, hogy szerepelhessen a neved támogatói oldalunkon!