március 9. Nőnap – Tabuk nélkül a nőiességről
Begurultunk Zsobokra, budapesti lányként nem éltem át kultúrsokkot megérkezéskor, hiszen már közel negyedik éve koptatom cipellőmmel Kolozsvár utcáit. A helyszínt megtalálni pedig egy cseppet sem okozott nehézséget, előtte virító zöld, VONESZO pólós emberek szaladgáltak, akik öleléssel köszöntek, amikor bemutatkoztam nekik. Akadt olyan aki teljesen új volt számomra, volt, akivel csak az online hálón keresztül tartottam a kapcsolatot eddig, de mintha ezer éve ismertem volna őket. Rögtön éreztem, hogy jó helyen vagyok, mindenki mosolygott, zizegett a levegő az izgalomtól. Megebédeltünk a gyermekotthonban, ahol további ölelésekben részesültem két kis csöpp lánykától. Meglepett, hogy a nagyobbak tudják a nevem, jé, vártak már! A kultúrházba visszasétálva magamba szívtam Zsobok tiszta levegőjét, mesebeli falucska, nem nagy, de én első körben kapásból rossz irányba indultam el. Egy elkóborolt lufi hintázott a patak vizén, jelezve, hogy valami készülőben van.
Visszaérve az utolsó előkészületi nyüzsgéseket is befejeztük. Elkezdtek szállingózni az emberek, elkezdett szakadni az eső, megérkeztek az elázott emberek is. Ma még az eső sem állíthatja meg, hogy beszéljünk a nőiességről, tabuk nélkül. És beszéltünk… Kinga előadásában a női szerepekről, utána kiscsoportban a lányokkal felmentem az emeletre, és olyan vircsaftot csaptunk, hogy nagy valószínűséggel az is meghallotta, hogy rendezvény van, aki esetleg elfeledkezett róla, és tavaszi álmát aludta. Akkor volt a legnagyobb kacagás, amikor a szakács bácsi hozzászólt (felkiabált) lentről a beszélgetésünkhöz, mert a helyiségünk nem volt ajtóval ellátva. Na, ennyit a magánszféráról, legyintettünk. Bár a felajánlásom, hogy akkor beszéljünk halkabban, valahol útközben elveszett. Utána sminkeket próbáltak, lelkesen kentem egyik ajkat a másik után. Szalvétával törölgették le a virítóbbnál virítóbb színeket, hogy megtalálják a megfelelőt, amiben aztán pompázhatnak a nap hátralévő részében.
Körbejárt a csörögefánk, de aki épp sminkel, az nem ér rá ilyen földi dolgokra, mint az evés. Kata előadásával folytattuk a fogamzásgátlásról, majd kiscsoportos beszélgetésekre osztódtunk. Az idősebb korosztállyal arról beszélt Kinga és Bandi, hogy hogyan adja tovább a tudást a fiatalabbnak, a lányokkal pedig a fogamzásgátlás, családtervezés rejtelmeiről Kata tanácskozott. Rebi és én a zsoboki hölgyekkel diskuráltunk az egészséges életmódtól elkezdve azon keresztül, hogy „mégis mit főzzek a gyereknek, ha nem eszik?”. Volt valami furcsán varázslatos abban, hogy ott ülünk, és habár földrajzilag távol nőttünk fel egymástól, de mindenki ugyanúgy bólogatott, hogy bizony, nehéz fenntartani a motivációt, és nem halogatni azt a bizonyos rendszeres testmozgást. Talán nem is vagyunk egymástól annyira messze?
Végül az én előadásommal zártunk, ekkorra már annyira feloldódtam a résztvevők nyitottságának és kedvességének köszönhetően, hogy az a tudat sem zavart, hogy mikrofonnal kell téblábolnom egy csapat ember előtt. A tudatos jelenlét témát hoztam el, amit egy előadással történő felvázolás után gyakorlatokkal próbáltunk ki. És ott álltam, egy csapat fejkendős, rakott szoknyás néni, anyuka és fiatal előtt, akik a tudatos légzést gyakorolták, miközben számoltam a mikrofonba. Majszoltak mazsolát az ízlelésre fókuszálva, pakoltunk érzelmeket és gondolatokat felhőkre, és nagyokat kacagtunk azon, hogy a kacsát vagy nyulat látnak-e a képet vizsgálva, ami azt ábrázolta, hogy több perspektívát is érdemes figyelembe venni. Megnyíltak, beszéltek, kipróbáltak, nevettek, koncentráltak, együtt voltunk, abban a jelenben, épp ott. Este jött a tombola, nagy izgalommal, ugyan én nem vettem, de annyira izgultam minden húzásnál, mintha előttem is papír fecnik hevertek volna. Valószínűleg rám ragadt a mellettem ülő csajseregről, akik mantra-szerűen ismételgették minden húzás előtt az előttük precízen kiteregetett számokat. Vacsora alatt a lányok mindenre kíváncsiak voltak, és rendkívüli tehetséggel beszéltünk megállás nélkül evés közben, szerintem már-már bajnoki szinten nyomtuk.
A tudatos jelenlét a pillanatok megélését jelenti, és azon a március kilencedikei napon, Zsobokon ízig-vérig ott voltam. Arra emlékeztetett, amikor kiskoromban elmentünk kirándulni és szénakazlakon ugráltunk. Minden stressz, aggodalom, nyüzsgő gondolat elszállt aznapra, és jelen voltunk, Együtt.
/Mészáros Anna/